Jaj hát igen,eszembejutott,hogy van még nekem blogom is.
Egyébként is szándékoztam írni csak amolyan összefoglalószerűséget is, egyrészt azért, mert unatkozom, másrészt meg szeretném, ha tudnátok róla. Ha már megvan a blogom, akkor illik bele írni is.
Na most volt ez a ceremónia, amit ballagásnak hívnak. Ez az a nap, amit úgy hívunk, hogy "jeles esemény". Az nem? Emlékezni fogunk rá még 50 év múlva is, pedig semmi extra nincs benne, csak majd lehet mesélni az unokának, hogy a mi ballagásunk milyen volt. Semmi extra. Komolyan, én azt hittem 2-3 évvel ezelőtt, hogy ez sokkal nagyobb eseménynek fog számítani nálam. Lehet, hogy csak felfogás kérdése, sőt, biztos hogy az. Abban is biztos vagyok, hogy talán vannak olyan emberek, akik remegő kézzel várják, és minimum egy esküvővel ér fel nekik. Nekem nem így volt. De azért nem mondom, hogy szar dolog volt végigvonulni csiniben az iskolán és énekelni meg minden, ez így csöppet megdobja a rangot. Egyébként nem érdekelt volna az sem, ha a kutya sem lett volna ránk kíváncsi, de lehet, hogy így sem voltak ránk kiváncsiak, csak hát ott kellett lenni. Most persze nem a rokonokról meg az ismerősökről beszélek, akik a ballagásunkra meg lettek hívva és el is jöttek, hanem azokról a szerencsétlen diákokról van szó, akiket szombatra beráncigáltak az iskolába, hogy elballagtassanak minket. Noha ezt mindig az alattunk lévő osztályok teszik, ők is hozzájárulnak. Valamelyik osztály sorfalat áll, valamelyik meg csak úgy beül az osztályba, szépen kidíszíti a termet és ott figyel kussban, hogy milyen szarul énekelünk. Tradíció ide vagy oda, nem tenném kötelezővé. Nekem anno azt mondták, hogy "majd ha te is ballagsz, megtudod milyen ez". Vagy valami ilyesmi volt, a hülyeségeket nem tudom annyira jól megjegyezni. Na szóval az a lényeg, hogy drága osztályfőnökünk azt mondta, hogy én sem örülnék neki, ha nem lennének rám kiváncsiak, amikor majd én fogok ballagni, a másik meg hogy mutassak egy kis szimpátiát. Na most, ő azt nem tudja, hogy attól, még hogy valaki kényszerből ott van a ballagáson, attól még nem érdekli sőt nem is tiszteli azt. Csupán a kötelezettségét hajtotta végre.
Ehhez a ballagós storyhoz még hozzátartozik az, hogy utána megvolt a kajálás, aztán nagybátyámmal jól bebasztunk este, szóval meg lett ünnepelve. Pedig eléggé vegyesek voltak az érzelmeim: egy új kezdete és egy régi vége. De attól még hogy régi, nem egy negatív dolog, egyáltalán nem. Sajnálom, hogy itt kell, hogy hagyjam ezt az osztályt. Tényleg sajnálom. És ezt most nem azért mondom, mert na,most mégis ilyenkor valamit mondani kell, meg ilyet kell mondani. Egyáltalán nem erről van szó. Én tényleg sajnálom, hogy van pár olyan ember, akiket talán már az életben nem fogok látni viszont. Na jó, lesz még pár érettségire felkészítő óra, de annyira kevés lesz...és érettségi után már maximum csak akkor fogom őket látni, ha szervezünk valami osztálytalálkozóféleséget, ahol összeülünk, alkoholizálunk (ez a fiataloknál egy nagyon fontos elem a társas összejöveteleken mint tudjuk), aztán megbeszéljük, hogy ki merre indult el, hogy hozta a sors meg minden ilyesmi.
Igen, még érettségin is fogunk találkozni. Túl vagyok 4 írásbelin, van még egy írásbelim és 4 szóbelim, szóval 44,44%-án túl vagyok már,egy hét múlva pedig az 55,55%-án leszek túl, június 6-án pedig egyből letudok két emeltszintű nyelv szóbelit (angolt és spanyolt), aztán 25-én vagy 26-án pedig letudom a magyart és a történelmet és ekkor szerintem egy iszonyat nagyot fogok ünnepelni. Hogy miért is? Mert mostmár biztosra tudom, hogy nem bukok meg semmiből. Kérdezhetnéd kedves Olvasó, hogy "Már most?". Így van, már most.
Csak a matek volt para, a többi nem. A matekom pedig 24%-os lett, ami azt jelenti, hogy haloványan, de megvan a matek kettesem. Tehát kettesre érettségiztem matekból és nem kell mennem szóbelizni. A magyarról és a történelemről nem tudok még semmit, az emelt angolomról meg pláne nem, a spanyol emeltet pedig 20-án írom.
Tehát most boldogság van ezerrel. Ugye milyen furcsa? Más még most is görcsösen készül az érettségire, fosik a szóbeliktől, hogy "jaj istenem, mi lesz velem". Semmi értelme...Én most sem idegeskedek, eddig sem idegeskedtem. Egy célt már elértem, mégpedig hogy elvégeztem a 12. osztályt, mostmár ha megbuknék érettségin (ami mostmár nem jöhet össze), akkor sem kellene évet ismételnem. És ez jó érzéssel tölt el. És az is jó érzéssel tölt el, hogy már most tudom, hogy az érettségim úgy ahogy,de sikerült. És azt is leszarom, hogy éssel nem kezdünk mondatot.
Hogy az érettségi után mi lesz? Először is egy baszott nagy ünneplés, utána pedig valami ideiglenes meló a nyárra, de mégjobb lenne, ha tudnék találni egy olyan munkát, amit egyetem/főiskola mellett csinálhatnék. Mert hogy én fogom állni a tandíjat. Igen, jól olvastátok. Nincs kinyalva ám a seggem, szüleim sajnos nem tudnak szponzorálni ilyen téren, így hát nekem kell kézbevenni a dolgokat. De ha sikerülne valamit ülős, lightos melót találni, akkor még jó is lenne, mert munkahelyen meg tanulhatnék. Itthon úgysem tanulnék, ott meg ezzel ütném el az időt. Kellemetlenben a kevésbé kellemetlent űzném. Habár ha már (hú de hülyén jött ki ez a 3 szó egymás után) most így képzelem el a dolgot, akkor elég szar, mert ezzel vonzom. De ha azt mondom, hogy lightos, ülős meló, nekem az már jó. Az meg, hogy minden nap napi 4 órát tudok tanulni a munkahelyemen, közben meg azt csinálok amit akarok havi 90-100-ért,az mégjobb érzéssel tölt el.
Ja, azt még nem mondtam, hogy 3 helyre adtam be a jelentkezésem, és mindhárom levelezős. Nem így terveztem, de amik érdekeltek, azok közül csak levelezős szakot indítanak, vagy pedig túl magas volt a pontszám ANA-n, azaz államilag finanszírozott nappali alapkézésen. Ilyen 410 pont meg ilyenek, na hagyjuk már. Én örülök, ha 310-et összegyűjtök. De legalább nem vagyok egy karrierista fasz, aki utál tanulni, de belegebed, hogy egy rohadt papírt összehozzon, aztán meg a 150 ezres fizunak örüljön, mint majom a farkának. Ennek kb a 10-15x-ösét fogom keresni tizedannyi ráfordítással, és ez nem nagyképűség, ez a vonzás barátocskám, a vonzás.
